Osvárt Andrea
Osvárt Andrea
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Média
 
Életrajz

Osvárt Andrea

Kattints a képre a teljes mérethez!

Születési idő és hely: 1979, Budapest

___________________________________________

Osvárt Andrea ismert és keresett reklámszínész, modell egész Európában. Legfőbb álma, hogy eljusson a New York-i kifutókra, és rengeteg filmben szerepelhessen még.

Szépsége bejárta az egész világot

Osvárt Andrea 1979-ben született Budapesten. 1996-ban kezdett modellkedni, két évvel később már Milánóban lépett fel. Azóta egész Európában, sőt Afrikában és Ázsiában is bemutatkozott a kifutókon. Máig sokat foglalkoztatják külföldön, havonta egy-két alkalommal utazik el reklámforgatásokra, fotózásra.

"Fiatal, naiv és jóhiszemű" volt ő is

A nagyközönség először Az első generáció című tévésorozatból ismerte meg, mely 2001-ben futott az RTL Klubon. Andrea Csillát játszotta, a vidékről Pestre jött egyetemistát. "Ezt a szerepet mintha rólam mintázták volna! Én is vidékről jöttem és fiatal, naiv jóhiszemű lányként megéltem számos nehézséget, olyanokat, amik a szerep szerint Csillával is megtörténnek" - vallotta be.

Redford vezette be a filmes világba

Azóta filmeben is bemutatkozott, rögtön kezdésnek a Budapesten forgatott Spygame - Kémjátszma című produkcióba válogatták be, ahol Robert Redford és Brad Pitt oldalán láthattuk - nemcsak "díszként", hanem mindkét sztárral volt párbeszédes jelenete is.

Jelenleg az ELTE olasz szakán tanul. Folyékonyan beszél olaszul, angolul, németül. Bochkor Gábor ismert rádiós személyiség barátnője volt évekig, de 2002-ben szakítottak.

 

 

 

 A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: „http://kepfeltoltes.hu/060817/435483112n_vtelen_www.kepfeltoltes.hu_.jpg”.

 

Andrea
 
Interjúk
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!